Gőzerővel készülök  az előttem álló megpróbáltatásokra és igyekszem ezt a családom esetében is előtérbe helyezni.

Tegnap az oviba családi napot tartottak ( az óvoda 8 éves fennállását ünnepeltük) és ilyenkor a gyerekeknek rendelkezésére áll -ugrálóvár,kézművesműhely,legókiállítás, buborék együttes előadása stb.

Mindkét gyermekem kipörögte magát,majd hazatérve ebéd,alvás, felkelés után,kisfiam elkezdett szaladgálni a lakásban (ez még a jobbik eset, mert van, amikor  repesztve nyomja  a (régi)motorját, az alattunk lakó idős hölgy örömére). Múltkor besokallhatott a néni,mert megkérdezte, hogy  hány gyermeket szeretnénk (ugye ilyenkor a feldobott labdát illik lecsapni) és önmagamhoz hűen válaszoltam is neki:  hatot .

Szegény, nagyon megijedt (egészen megsajnáltam), viszont azóta a gyermekeimmel kapcsolatos felvetés illetve annak árnyoldala(i)  nem merült fel részéről.

na, de visszatérve kislegényre, éppen értekeztem vele egy nagyon fontos, de állandóan visszatérő témáról (beszéd, viselkedés stb). Amikor ezt a témát befejeztük, megkértem arra, hogy menjen egy picit arrébb…erre a kisfiam visszaszólt nekem,hogy nem megy sehova, mert NEKI jogai Vannak!

Nos, annyira meglepődtem nem hittem a füleimnek… áh,kizárt dolog h ezt az én az majd ötéves gyermekem mondja,de aztán mégis beláttam:  jól hallottam.

Na ezt már megint megvitattuk,bár nem tudom mennyire  volt hatékony a végeredmény. Erőteljes kétségeim vannak ez ügyben, bár nem adom fel…

Hajlamos vagyok arra gondolni, hogy gyermekeink komplett öntudattal születtek,mert különben honnan jönne ez a nagy önbizalom?

Reklámok